Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A koncentráció a gondolkozás tartós összpontosítása

2008.08.03

A koncentráció a gondolkozás tartós összpontosítása; elmélyült és egyre mélyülő odafigyelés egy pontosan meghatározott tárgyra - legyen az a tárgy fizikai jelenség, vagy valamilyen szellemi tartalom. A koncentráció lényege az objektivitás saját szubjektív reakcióink, asszociációink, érzelmeink átmeneti "szüneteltetése".

Meglepő, hogy a koncentrációt nálunk milyen gyakran tévesztik össze a meditációval. A koncentrációt ugyan egyes iskolák a meditáció előgyakorlataként használják ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy az aktív és objektivitásra törekvő koncentráció a szellemileg passzív és szubjektív meditáció "kontrapunktja". Éppen ezért alkalmas arra, hogy a meditációt előkészítő gyakorlat legyen.

Mentálhigiénés gyakorlatainkat nem lehet koncentrációval kezdeni. A jól végrehajtott eredményes koncentráció előzetes "edzést" kíván. Eddigi gyakorlataink - bár önállóan is alkalmazhatók - felfoghatók koncentrációs előgyakorlatoknak is. Ha már tartós sikereket értünk el velük, akkor érdemes áttérnünk a valódi koncentrációra.

A koncentrációs gyakorlatok egész személyiségünk összerendezettségének erősítésére, én-erőink fejlesztésére szolgálnak. Értelmi, gondolkozási erőink összpontosításával teremtenek meg egy olyan "kristályosodási pontot", tudatos és akaratlagos erőösszpontosítási készséget, nyugalmi állapotot, amely hatásában fokozatosan átterjed a pszichikum más területeire is, elsősorban az érzelmi és hangulati életünkre. A koncentráció általában növeli az intellektuális feszültségbírást, a terhelhetőséget, az elmélyedést - ezen keresztül a munkaképességet. Hozzásegít a személyiség összerendezettségének, az érzelmi élet egyensúlyának a megteremtéséhez.

A koncentrációs gyakorlatok végrehajtásának módja azonban különbözik, attól függően, hogy milyen problémákkal küszködünk. Miután a mi kultúránk alapvető problémája a zaklatottság, túlingereltség, ideges feszültség - általában az ún. relaxációs gyakorlatok terjedtek el. Autogén tréning módszerek ezek, az izmok ellazítási technikájára építenek fel olyan gyakorlatokat, amelyek a pszichés feszültségek csökkenését eredményezik, belső nyugalmat hoznak létre. Számos embernek azonban nem ez a problémája, hanem az enerváltság, fáradékonyság, aluszékonyság, egyfajta "energiaapály". Nem célszerű tehát egyoldalúan csak a lazítási gyakorlatokat művelni. Az utóbbiak számára éppen ellenkezőleg, tónusfokozó, az aktivitás szintjét növelő gyakorlatokra van szükség. Megfelelő helyen jelezni fogjuk, hogy a kívánatos hatás elérése érdekében hogyan kell a gyakorlatokat végrehajtani.

Más szempontból vizsgálva a koncentrációs gyakorlatok problematikáját, szembe kell néznünk azzal, hogy mai életvezetésünket nagyon sokszor az erők elfecsérlése, pazarlása jellemzi. Túl sokféle tennivalónk és kötöttségünk, restanciánk, bonyolult ügyintézésünk végül azt eredményezi, hogy többet vállalunk, mint amennyinek természetes ritmusunkban eleget tudunk tenni - elkerülhetetlenül felületesekké válunk, és sokszor éppen akkor nem tudunk mélyen odafigyelni, amikor arra nekünk (vagy másoknak) a legnagyobb szükségünk lenne. Rengeteg energia fecsérlődik el a felesleges beszéddel, pletykálkodásokkal, panaszkodásokkal, társasági szintű, számunkra is unalmas és fárasztó csevegéssel.

Már nem tudom, ki írta, hogy: "Igazi mondanivaló nélkül beszélni, igazi szomjúság nélkül inni, és igazi vágy nélkül lefeküdni valakivel - ez a három alapvető bűn, amit a mai európai ember leggyakrabban elkövet."

Végül is kialakul életünknek az a "futószalagja", amely ebben az erőfecsérlésben szinte "átránt" bennünket a napokon és heteken; és amelyről - bár látványosan lázadozunk ellene - mégsem tudunk leszállni. A koncentrációs gyakorlatok ahhoz is hozzásegítenek, hogy jobban "összeszedve" magunkat, napi életvezetésünket is koncentrálni tudjuk a legfontosabbakra.

1. BEVEZETŐ GYAKORLATOK

A koncentrációs gyakorlatokhoz először is bizonyos idő és nyugalom szükséges. Szobában vagy csöndes helyen a szabadban is végezhetők, ha biztos, hogy legalább egy félóráig nem zavarnak meg minket. A bevezető gyakorlatoknak az a céljuk, hogy csillapítsák aktuális feszültségeinket, olyan pillanatnyi nyugalmi állapotot hozzanak létre, amelyben egyáltalán elkezdhetünk dolgozni. Ezek egyben már koncentrációs tréningek is. Addig ne menjünk tovább, amíg jól nem mennek. A koncentrációs gyakorlatokat nem feltétlenül kell merev idő-periodicitásban csinálni, kedvező azonban, ha hetenként legalább egyszer sor kerül rájuk.

a) Első gyakorlat

Leterítünk egy takarót a földre, és kényelmesen leülünk keresztbe vetett lábakkal, "törökülésben".

Ha inkább feszültek, izgatottak vagyunk - egymásra téve ölünkbe helyezzük kezünket, és hagyjuk, hogy testünk lazán, szinte saját súlyától fölébe görnyedjen, fejünk is lehajoljon. Ez a testtartás lazító hatású.

Ha ernyedtek, fáradtak vagyunk - egyenesítsük ki hátunkat, és derekunkat, fejünket is egyenesen tartva két kezünket támasszuk a térdünkre. Ez a testtartás frissítő hatású.

Hunyjuk be a szemünket és mélyen, egyenletesen, ritmusosan lélegezzünk. Lélegzésünk egy idő után lassúbbá válik.

Ekkor koncentráljunk kizárólag orrnyílásainkra, és csak arra figyeljünk, ahogy rajtuk keresztül ki-be áramlik a levegő. 8-10 légzésünkre figyeljünk ilyen módon.

b) Második gyakorlat

Ugyanilyen tartásban most arra figyeljünk, hogy kapcsolódnak be többi testrészeink a légzésbe: hogyan áramlik a levegő garatunknál, hogyan húzódik össze és tágul a mellkasunk, emelkedik és süllyed a rekeszizmunk, ritmikusan hullámzik a hasunk. Ha ezt jól érezzük, próbáljuk meg testünknek e hullámzó mozgását képszerűen is fel idézni, képzeletünkben együtt látni a légzés folyamatával. 8-10 lélegzetvételen keresztül, most erre a képre koncentrálunk.

c) Harmadik gyakorlat

Ha az első két gyakorlat már jól megy, akkor ugyanabban a testtartásban arra koncentrálunk, hogy mint mindennek a világon, a lélegzetvételnek is van kezdete, folyamata, és vége.

Koncentrációnk tárgya tehát:

    - A belégzés kezdete - folyamata - vége.

    - A kilégzés kezdete - folyamata - vége.

Most csak erre figyeljünk, megint 8-10 alkalommal.

2. KONCENTRÁCIÓS GYAKORLATOK

a) Koncentrálás pontra

Egy fehér papírlap közepére jól látható fekete pontot rajzolunk. A papírlapot feltűzzük az ajtóra, hogy a pont szemünk magasságában legyen.

Kényelmes törökülésben, kezünket a térdünkre támasztva, egyenes testtartásban, lehetőleg kevés pislogással, folyamatosan nézzük a pontot, néhány percen keresztül. A gyakorlat ideje fokozatosan növelhető. Arra kell ügyelnünk, hogy tekintetünk ne kalandozzon el, és hogy csak a pontra figyeljünk, tehát próbáljuk "kiüresíteni magunkat", elnyomni képzettársításainkat, gondolatainkat, érzelmeinket, nehogy elvonják a figyelmünket.

b) Koncentrálás elképzelt pontra

Pszichés állapotunktól függően egyenes vagy görnyedt testtartásban, behunyt szemmel koncentrálunk egy ugyanolyan, de most már képzeletbeli pontra. A gyakorlat akkor tökéletes, ha a pontot teljesen valósághűen tudjuk felidézni, behunyt szemmel is látjuk, de csak ezt látjuk, minden elterelő gondolat és érzelem nélkül.

Tapasztalni fogjuk, hogy ezt nem könnyű elérni. Ha sikerült, néhány percig mozdulatlanul koncentrálunk rá.

c) Koncentrálás tárgyra

A testhelyzet azonos. Koncentrációnk tárgyául válasszunk ki valamilyen nem túl bonyolult jelenséget: egy növényt, egy vázát, egy egyszerű festményt stb. Maradjunk lehetőleg mozdulatlanok. Tekintetünkkel egyszerre fogjuk át az egész tárgyat, tehát az olyan legyen, hogy pillantásunk ne vándorolhasson a részeken. A részleteket a mozdulatlan ráfigyelésen belül kell konstatálnunk.

Mint minden koncentrációs gyakorlatnak, ennek is feltétele az emlékektől, gondolattársításoktól, érzelmektől való belső "kiüresedés". Tudatunkat csak az a tárgy töltse ki, amelyre koncentrálunk.

d) Koncentrálás elképzelt tárgyra

A koncentrációs testhelyzetben most elképzelünk egy egyszerű tárgyat. Behunyt szemmel kell teljesen élethűen felidéznünk, láthatóvá tennünk a magunk számára. A tárgy egész képének teljesen tisztának kell lennie, kontúrjaival, részleteivel, felületének színével, anyagszerűségével, árnyalataival együtt. Csak erre koncentrálunk; gondolatilag és érzelmileg "üresen".

Tapasztalni fogjuk, hogy csak meglehetősen sok próbálkozás után érhetünk el teljes sikert. (Egyes iskolák addig tudják fokozni a tárgyra koncentrálás tökéletességét, a felidézett kép térbeli valósághűségét - amibe elképzelt közelsége is beletartozik -, hogy biztosan érzik: ha előrehajolnának; homlokukkal megérinthetnék, sőt ha ezt gondolatban végrehajtják, érzik is a gyenge ütődést.) Nekünk nem szükséges az elmélyedő beleélést eddig fokoznunk, elég, ha eljutunk a tárgy tiszta képéig a koncentráció folyamán.

Tapasztalni fogjuk azt is, hogy ez a koncentrációs gyakorlat - ha sikeres - "kikapcsolja" időérzékünket. Utólag meglepődve fogjuk látni, hogy mennyi idő telt el az elmélyedés során, anélkül hogy észrevettük volna. Az idő érzékelésének ez az átmeneti szünetelése az egyik legmegbízhatóbb próbája a koncentráció sikerének. (Természetesen itt csak arról van szó, hogy a koncentráció időtartama észrevétlenül megnövekszik, utólag konstatáljuk, hogy nem néhány perc, hanem negyed-félórák teltek el.)

e) Koncentrálás visszatükröződő fényre

A szokásos körülmények között és testhelyzetben, behunyt szemmel végzett koncentráció tárgya az alábbi:

Elképzelünk egy tavat, mozdulatlan víztükörrel. A tó fölött ragyog a nap. A nap képe visszatükröződik a vízben.

Erre koncentrálunk.

f) Koncentrálás elhaló hangra

A szokásos módon megpróbálunk képzeletünkben felidézni egy számunkra nagyon kellemes, folyamatos zenei hangot. Lehet énekhang, fúvós vagy vonós hangszer hangja. Segíthetünk magunknak azzal is, hogy előzőleg néhányszor a valóságban is meghallgatunk ilyen hangot - akár egy zongorabillentyű erős leütésével.

A fontos az, hogy azután behunyt szemmel is fel tudjuk idézni a hangot, ahogy megszólal, egyre halkulva sokáig zeng, végül már alig hallható és elenyészik.

A koncentráció során arra törekszünk, hogy ezt a belső hangot minél tovább zengessük magunkban, minél hosszabb ideig halljuk.

Ezzel zárulnak a koncentráció alapgyakorlatai. A jól kidolgozott alapgyakorlatok után egyre sűrűbben fogjuk tapasztalni egy-egy koncentrációs gyakorlat jótékony közvetlen hatását: a belső lecsitulást, lazulást vagy felfrissülést. Lassan összegeződő hatásként pedig összeszedettségünket, kiegyensúlyozottságunkat, munkaképességünk növekedését. Talán a világ is kissé érdekesebbé válik számunkra, mert mindig csak a dolgok és emberek felszíne unalmas és megunható: Az elmélyedés képessége egyre újabb és újabb rétegeit tárja fel a valóságnak, és a felfedezés, a megismerés örömével tölt el.

3. KONCENTRÁLÁS ABSZTRAKT TARTALMAKRA

Az alapgyakorlatok sikeres kidolgozása után térhetünk át arra, hogy koncentrációnk tárgyául absztrakt tartalmakat válasszunk. Ez az igazi koncentráció. Már nincs szükségünk valódi vagy elképzelt érzékelhető tárgyakra, jelenségekre, hanem képesek vagyunk gondolatokra koncentrálni.

A koncentráció tárgyául választott gondolatnak vagy gondolatsornak mindig rövidnek, tömörnek, kifejezőnek kell lennie. Nem tartalmazhat fölösleges "töltelék elemeket", egy problematika lényegét kell megragadnia.

A koncentráció tárgyának gondolatsorát arról a problématerületről kell kiválasztanunk, amely visszatérően vagy aktuálisan foglalkoztat minket. Elsősorban megoldatlan helyzeteink, nehéz feladataink, amelyekkel kínlódunk, problematikus belső tulajdonságaink köréből érdemes koncentrálásra alkalmas gondolatokat megfogalmaznunk, esetleg pontosan leírnunk. A koncentráció tárgyát jelentő gondolatokat ugyanis előzőleg meg kell tanulnunk, hogy felidézésük ne okozzon nehézséget, és teljes szellemi erőnkkel a tartalom egészére összpontosíthassunk. A koncentráció hatására fokozatosan kibomlik a gondolatok háttértartománya. Az elmélyülés során fokozatosan felsorakoznak az adott gondolathoz kapcsolódó élményeink, ítéletek formálódnak bennünk, amelyek a megszokottól eltérő fényben mutatják meg az eseményeket. A koncentrációban járatos ember már képes arra, hogy a gyakorlat folyamán szűkülő-táguló periodikus gondolati hullámzást valósítson meg: Először csak az adott gondolati tartalomra koncentrál - majd rövid időre szabadjára engedi csakis a tárgyhoz kapcsolódó, feltörekvő emlékeit, élményeit, társuló gondolatait -, ezután újra "beszűkíti" intellektuális aktivitását és visszatér az alapgondolathoz, majd újra teret ad a kapcsolódó asszociációknak. Egy "ülés" folyamán két-három ilyen szakaszt engedhetünk leperegni. A gyakorlatot mindig az eredeti tárgyra való koncentrálással zárjuk.

Tapasztalni fogjuk, hogy a koncentráció folyamán felszínre bukkant gondolatok tovább élnek, "dolgoznak bennünk", s a következő gyakorlat alkalmával megismerésünk tovább mélyül. Egy-egy gondolatra többször is visszatérhetünk, tehát több koncentrációs gyakorlatnak lehet azonos a tárgya. Koncentrációs tárgyat akkor érdemes váltanunk, ha egy gondolatra való többszöri koncentráció után már nem jutunk mélyebbre. Hosszabb idő eltelte után azonban ajánlatos megint visszatérni régebbi tárgyunkhoz.

Tehát saját magunknak kell meghatároznunk koncentrációnk tartalmát. Erre felhasználhatók saját gondolataink, vagy másoktól származó gondolatok - egy verssor, egy filozófus vagy regényíró mondatai, amelyek érintik problémánkat -, a lényeg az, hogy a gondolatot szeressük, fontos legyen számunkra. Példaképpen közlünk néhány koncentrációra alkalmas gondolatot, kezdetben jobb híján ezek közül is választhatunk.

a) Koncentrációs tartalmak az életvezetés problématerületéről

        "Akiben zűrzavar van - zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van - rendet teremt maga körül."

Gondolati háttér: A gyermek még főleg reaktív lény. Viselkedése válasz arra, ahogy a környezet viselkedik vele szemben. A felnőtt ember megszerezte a valódi aktivitás lehetőségét, formálni képes környezetét. Lelkiállapota akarva-akaratlanul kisugárzik környezetére. Bajainkért sokszor a külső körülményeket vádoljuk, holott mi formáltuk ilyenné azokat. Ha rendet teremtünk magunkban, legnehezebb helyzeteinkben is megtaláljuk a megoldást.

        "A múlt már nincs. A jövő még nincs. Egyetlen valóság: a jelen."

Gondolati háttér: Gondolkodásunk fegyelmezetlensége következtében rengeteg fölösleges energiát pazarolunk el azzal, hogy túl sokat időzünk a múlt és a jövő irrealitásában. Régi sérelmeinken rágódunk, vagy visszavágyódunk elmúlt állapotainkba; az elképzelt jövővel ijesztgetjük vagy vigasztaljuk magunkat. Eközben elsiklunk az aktuális valóság, a jelen felett, nem éljük át kellő mélységben és intenzitással. Ezért sokat tévedünk és mulasztunk. A jelenre kell elsősorban odafigyelni.

        "Mindenről lemondhatunk, csak életünk fő gyökereit nem vághatjuk át. Keresem életem gyökereit."

Gondolati háttér: Az életben nem lehetünk meg kompromisszumok nélkül. Alkalmazkodnunk kell másokhoz is. De nem szabad olyan kompromisszumokat kötni, amelyeket nem tudunk elviselni. Életünk alapjainak sértetlenül kell maradnia. Meg kell ismernünk ezeket az alapokat - a többi nem érdekes.

        "Nem lehetek olyan fontos mások számára, mint önmagamnak. Saját dolgaim súlya nagyobb bennem, mint a külvilágban."

Gondolati háttér: Milyen hamar megfeledkezünk mások problémáiról, nehézségeiről, kudarcairól! Mennyire átsiklunk mások sikerei, örömei felett! Egy másik ember ugyanígy van velünk. Ezért nem szabad túlértékelni a "Mit szólnak hozzá?" - jelentőségét. Az embereket nem foglalkoztatja annyira a mi problémánk, szégyenünk, kudarcunk, mint minket. Ugyanígy örömeink, eredményeink sem. Mennyit marcangoltuk magunkat, szégyenkeztünk értelmetlenül. Hányszor bántódtunk meg fölöslegesen.

        "A beszédem akkor lesz egy velem, ha jóakarattal igazat és fontosat mondok annak, akit megillet."

Gondolati háttér: Mennyi energiát fecséreltünk el fecsegésre, amikor üres szavakat váltottunk üres emberekkel. Sokat beszéltünk magunkról, keveset hallgattunk másokat. Már sok baj származott a fölösleges beszédből. Abból soha, ha hallgatni tudtunk. Nem kötelességünk, hogy mindig szórakoztassunk másokat. Nem fontos, hogy mindig szerepeljünk és érdekesek legyünk. Meg kell tanulnunk, hogy kinek mit - érdemes elmondani. És hallgathatunk is, ha nincs lényeges mondanivalónk.

        "A belső fegyelem megtart, mint testet a csontváz. A külső fegyelem páncél; véd és akadályoz."

Gondolati háttér: - A természetben az alacsonyabb rendű élőlényeket kitinpáncél védi. Kívül kemények, belül puhák. A páncél: fal köztük és a világ között. Ha áttörik, védtelenek. A magasabb rendű élőlényeknek gerincük van. Kívül lágyak, a tartásuk belül van. Szabadabb a viszonyuk a világhoz, s bár könnyebben megsérthetők, mégis nagyobb biztonságban vannak. Az emberi psziché szétesik fegyelem nélkül. A fejlődés útja az, hogy a külső fegyelem belső fegyelemmé változzon. Csak a belső fegyelem tanít meg élni a szabadsággal. Belső fegyelem nélkül a szabadság megbetegít. Ezért van olyan sok pszichés zavar a modern kultúrában.

        "Csak az egyértelmű cselekvés hatásos. A bizonytalan cselekvés bizonytalan eredményt szül."

Gondolati háttér: A világban az akció-reakció törvénye uralkodik. Amennyire koncentrált erőt fejtek ki egy irányban, olyan koncentrált hatást fogok elérni. Csak határozott kérdésre kapok határozott választ. Vannak alapvető élethelyzetek, amelyekben csak egyértelműen szabad cselekedni. Ha már töprengek, vacillálok - akkor ne cselekedjem. Ha gondolkozni tudok azon, hogy megházasodjam-e, szülessen-e gyermekem, hivatást változtassak-e - akkor ne tegyem. Meg kell várnom, míg a dolgok egyértelművé tisztulnak bennem - akkor könnyen és határozottan tudok cselekedni. És ez meghozza az eredményt.

        "Az élethelyzeteim adottak. Ebben determinált vagyok. Rajtam áll azonban, hogyan viselkedem e helyzetekben. Itt a szabadságom."

Gondolati háttér: Élethelyzeteink nagy részét - családunkat, szociális körülményeinket, betegségeinket - szinte "készen kapjuk", vagy legalábbis igen sok, tőlünk független külső faktor határozza meg azokat. Viselkedésünk szabályozása azonban a hatalmunkban van, tőlünk függ. Így fonódik össze életünkben a determináció és a szabadság. Epiktétosz figyelmeztet arra, hogy azzal kell foglalkoznunk, ami tőlünk függ. Egy adott helyzetben sokféleképpen lehet viselkedni. Thomas Mann írja: "Eljött Petepré életének nehéz órája, amitől mindig félt - s lám, nemessé formálta azt." A szabadság értelme a nehéz helyzetek nemessé formálása viselkedésünkkel.

        "Az igény valóságot szül. A dolgok megvalósulásának az a kezdete, ha makacsul rájuk gondolunk."

Gondolati háttér: Minden, ami igazán fontos, eljön az életünkbe. Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehettük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Az emberek megérzik azt, ami bennünk van és eszerint közelednek vagy távolodnak. Azok felelnek, akikkel közös hullámhosszon működik az "adó-vevő berendezésünk." Ugyanabban a városban néha elmagányosodunk, néha sokan körénk gyűlnek. Ezért írhatta tréfásan Füst Milán: "Apróhirdetés. Meglevő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!" Szeretnénk szerelmesek lenni - és beleszeretünk valakibe. Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz.

        "A hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel mérik."

Gondolati háttér: Filozófiai szempontból ismerjük az idő objektivitását. De életünknek van egy szubjektív időrendje is. A pszichológiai idő-élmény egyéni és sajátos. Mennyire aktuális lehet számunkra valami, ami tíz éve történt, és milyen közömbös egy tegnapi esemény. Milyen hosszú és unalmas lehet átélni eseménytelen nyári hónapokat. A napok végtelenül lassan vánszorognak. De visszatekintve egy röpke pillanatnak tűnik a nyár. Nem történt semmi, amit emlékezetünk megőrizhetett volna. Ám milyen gyorsan rohan el ugyanez az idő, ha eseményekkel zsúfolt. De visszapillantva rá végtelen hosszúságúnak érezzük, annyi minden történt. Így vagyunk az életünkkel is. Ezért kell bátran és kíváncsian élni. Nem szabad féltenünk magunkat az eseményektől, a megismerés kockázataitól. Mernünk kell élni és cselekedni a szívünk szerint: tartalmas és jó életünk lesz, bármeddig tartson is. A gyáva élet mindig rövid.

Kung-Fu-ce írja:

"Mikor húszéves voltam - sokat tanultam:
Mikor harmincéves voltam - már tudtam, mit akarok.
Mikor negyvenéves voltam - már szilárdan álltam.
Mikor ötvenéves voltam - már tudtam hallgatni.
S mikor hatvanéves lettem - már követhettem a szívemet,
s a törvényt nem léptem át."

b) Koncentrációs tartalmak az emberi kapcsolatok problématerületéről

        "A mai ember egyre markánsabban: Én. Ezért alapvető történéseinket egyedül kell átélnünk. A vállalt magány minden valódi kapcsolat alapja."

Gondolati háttér: Pszichológiai szempontból az emberiség fejlődéstörténete a szuverén személyiség, az "Én" kifejlődésének útja. Felbomlottak a nagy vérségi, gazdasági, vallási közösségek, amelyek igazi feloldódást kínáltak. Életünk legfontosabb eseményeit egyedül éljük át, senki sem "léphet be személyiségünkbe", hogy helyettünk éljen. Egyedül születünk, egyedül szenvedjük meg betegségeinket, félelmeinket, egyedül éljük át megismeréseinket, egyedül halunk meg. Ha ezt a magányt vállalni tudjuk, ha nem menekülünk hamis fanatizmusokba és más kábulatokba, akkor nem terheljük túl kapcsolatainkat azzal, hogy olyan megosztást követelünk, amit senki sem adhat meg. Ezzel az alapérzéssel tudunk igazán együtt élni valakivel. Mert segíteni sokat lehet egymásnak.

        "Semmilyen érzelem nem állandó hőfokú. Az érzelmek élnek, tehát természetes lüktetésük, apályuk és dagályuk van."

Gondolati háttér: Minden kapcsolatnak vannak felfelé ívelő és romló periódusai. A kapcsolat vállalása azt jelenti, hogy rossz szakaszaival együtt vállaljuk. Egy kapcsolat újra kiemelkedhet a hullámvölgyből, ha megértően segítünk. Ha sértődötten elvonulunk, akkor baj lehet. Az emberi viszonyok nem tenyésznek szabadon, mint a gaz - gondoznunk, ápolnunk kell őket, mint a nemes növényeket.

        "Az ember nem tulajdon. Az igazi kapcsolat két szabad ember társulásából keletkezik."

Gondolati háttér: A birtoklás, a kizárólagosságra törekvés ősi ösztön. De boldogságot vagy szenvedést hoz-e nekünk és társunknak? S ha szenvedést, megalázottságot okoz, vajon szeretetből fakad-e? S ha nem szeretetből fakad, akkor van-e jogunk bármit is követelni a másiktól? Hiúságunk azt sugallja, hogy társunknak nem lehet öröme rajtunk kívül. De betölthetjük-e egy hosszú életen át egy másik ember létének horizontját? Az együttlétet éppúgy túl lehet adagolni, mint a gyógyszert: akkor már mérgez. Egy kapcsolat börtönné is válhat, telítődhet hazugsággal, lázadó fantáziákkal. Nemcsak társak vagyunk, hanem egy férfi és egy nő; saját életünk sokféle vetületével. Együtt élni csak belső szabadságban lehet.

        "Az ember oszthatatlan teljesség. Csak az egész embert lehet elfogadni vagy elutasítani."

Gondolati háttér: Az emberi kapcsolatok, kötések mindig az egész embernek szólnak. Egy embert szeretünk vagy utálunk a maga teljességében. Nem bonthatjuk fel tulajdonságokra, nem mondhatjuk, hogy vállaljuk belőle azt, ami kellemes számunkra, elutasítjuk, ami zavaró és bosszantó. Nem "trancsírozhatunk" szét egy embert különböző sajátosságai szerint. Egyetlen kérdés létezik csak: Úgy, ahogy van, és ha ilyen marad, kell-e nekem?

        "Minden emberi kapcsolat az adás és az elfogadás képességén alapul. Addig él, amíg öröm adni és elfogadni."

Gondolati háttér: Az emberi kapcsolatok alapkérdése: Milyen igényeket elégít ki? Újra meg újra adunk és elfogadunk: gondolatokat, érzelmeket, életformát, biztonságot, szexuális örömöket. Krízis akkor keletkezik, ha már nem tudjuk örömmel megadni és elfogadni - egymásnak és egymástól - mindazt, ami életünk egyensúlya szempontjából lényeges. Amíg igazán adni tudunk, nem érezzük áldozatnak, mert öröm számunkra a másik öröme. Amíg adni tudunk, tudunk elfogadni is. Az áldozathozatal érzése, a mérlegelés: ki jár jobban?; az elfogadást megakadályozó félelem vagy gőg; - ezek jelzik és egyben okozzák egy kapcsolat válságát, az összetartozás érzésének apályát.

        "Az a felnőtt ember, aki el tudja viselni érzelmeinek sokféleségét és ellentmondásait."

Gondolati háttér: Az ember része a világnak, az egyetemes törvények rá is vonatkoznak. Az emberi pszichikumnak is alapvető mozgatóereje az ellentétek egysége és harca. Ennek konkrét megnyilvánulási formája, hogy lelkünkben ellentétes vágyak és igények, ellentétes érzelmek, ösztönök, ellentétes vélekedések élnek együtt. Biztonságot is akarunk, de a kaland szabadságát is. Őrizzük megszokott útjainkat, és változni is akarunk. Szeretünk valakit, de néha unjuk, vagy utáljuk; esetleg másvalakit is szeretünk. Mindezt bűntudat nélkül el kellene vállalni magunkban, és sértődés nélkül el kellene fogadni másoktól. A dolgunk nem az, hogy elhazudjuk, hanem hogy egyensúlyban tartsuk belső ellentmondásainkat.

        "Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét, melegét."

Gondolati háttér: Minden fényforrás és melegség kialszik, kihűl, ha nem kap fűtőanyagot, táplálékot. A kapcsolatok fűtőanyaga a törődés. Két ember együttélését legjobban a megszokás, a mindennapok elszürkülése veszélyezteti. Egy tartós együttélésben is joga van mindenkinek ahhoz a gyengédséghez, csábításhoz, törődéshez, azokhoz a hangulatokhoz, amelyek az udvarlás idején természetesek voltak. Enélkül minden kapcsolat elsötétedik és kihűl. Az ok legtöbbször nem is a szeretetlenség, hanem csak a kényelmesség és a lustaság. Túl nagy árat kell fizetni érte. Az ember is - mint a növény - arrafelé fordul, ahonnét fény és melegség sugárzik rá.

        "Egy emberért mindent vállalni kell. Egy helyzetért nem."

Gondolati háttér: Amíg számunkra egy ember fontos - addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás. Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye - akkor már megalkuvásról van szó. Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt. Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól, nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja. Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.

        "Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett. A hetedik ajtó csukva maradhat."

Gondolati háttér: Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen. Két szuverén-ember együttélésének ez az igazi értelme. Az "Én" nem oldódhat fel a "Mi" élményében. De ez a két Én nem is távolodhat el egymástól annyira, hogy a kapcsolat páros magánnyá változzon. Két szabad ember életét gondolatok, élmények; örömök és kínlódások megosztása ötvözi össze. De a megosztás is mérték szerint történjen. Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni.

        "Életünk története gyökerek leengedéséből és felszedéséből áll. Mindkettőnek eljön az ideje."

Gondolati háttér: Minden kapcsolat történés, valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember.

c) Koncentrációs tartalmak a szorongások, félelmek és bűntudatok problématerületéről

        "Figyelj csak! Ma van az a holnap, amitől tegnap annyira féltél."

Gondolati háttér: A szorongó embert leginkább a képzelete gyötri meg. Irreálisan felnagyítja a jövő félelmetes lehetőségeit. Ennek az az oka, hogy a szorongás tárgyat keres magának, amihez hozzátapadhasson. Tárgytalan félelmeinket legalább érthetővé akarjuk tenni a magunk számára. Ez a folyamat utólagos: először van a szorongás, azután hozzákapcsolódik egy elképzelt lehetőséghez. Mennyit féltünk fölöslegesen a holnaptól, amely eljött, sőt ma már múlttá vált - túljutottunk rajta, és az elképzelt rémségek sehol sem voltak. Olyan ez, mint egy vizsga vagy egy műtét. Mennyire félünk tőle, s utólag csöndben azt mondjuk: Ennyi volt az egész?

        "Az, ami vagy, már jutalom és büntetés is azért, ami vagy."

Gondolati háttér: Kivel vagyunk elszámolásban? Rá kell jönnünk, hogy elsősorban önmagunkért felelünk, saját lelkiismeretünknek tartozunk számadással. Belső ügyeinkben nincs külső felelősségre vonás, büntetés vagy jutalom. Magunk ítélünk magunk felett. De ebben az ítélkezésben nem szabad értelmetlenül kegyetlennek lenni magunkhoz - így másokkal is elfogadóbbak tudunk majd lenni. Meg kell értenünk, hogy cselekedeteink, karakterünk, érzéseink, gondolataink már magukban hordják összes jó és rossz utóhatásukat. Elkerülhetetlenül végigéljük valamennyit. Ezért értelmetlen minden utólagos önkínzás és öntetszelgés: Azzal, hogy el kell vállalnunk viselkedésünk következményeit - már lezárultak a számlák.

        "Ember vagyok. Semmi sem idegen tőlem, ami emberi - sem bennem, sem másokban."

Gondolati háttér: Az életen nem lehet "makulátlan fehér palástban" végigsétálni. Önmagunkhoz kell hűnek lennünk, nem elképzelt ideálokat kergetnünk. Legtöbbször úgy gyötörjük meg magunkat, hogy kellő önismeret híján, irreálisan magasra emeljük a mércét. Olyat követelünk magunktól, aminek nem vagyunk képesek megfelelni. Így állandósulhat a bűntudatunk, a kudarcérzésünk. Emberi mértékek szerint kell ítélni, akár rólunk van szó, akár másokról. Senkinek sem kell tökéletesnek lennie. Bőven elég a törekvés arra, hogy kicsit csiszolni próbáljunk magunkon. Ez elérhető, a tökéletesség eleve reménytelen. Sok minden zsúfolódik össze egy emberben: "sugár és salak" - ettől ember.

        "Rosszul gondolkozik az, aki a külsőleg megvalósíthatót összetéveszti a belsőleg lehetségessel."

Gondolati háttér: Az objektív valóság sokféle lehetőséget tár elénk. Ennél sokkal szűkebb az a tartomány, amire szubjektíve képesek vagyunk. A legértelmetlenebb, ha azzal gyötörjük magunkat: Mi lett volna, ha...? Múltunkat elfogulatlanul vizsgálva egyértelműen láthatjuk, hogy bár sokféle út állt nyitva előttünk, mindig azt tettük és választottuk - amire belső lehetőségünk volt. Ezért nem lehet az életet "elrontani".

        "Senki sem kérheti számon tőlünk, hogy miért nem vagyunk olyanok, mint egy idealizált regényhős vagy egy angyal. De azt igen, hogy miért nem vagyunk önmagunk."

Gondolati háttér: Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Nem lehetünk jók mindenki szemében, nem lehetünk mindenki kedvelt "Benjáminja". Ez nem lehet magatartásunk mértéke. Szelektálnunk és választanunk kell az elvárások között. Ennek mértéke saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk. Ezért adott esetben tudnunk kell "nemet mondani". Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei. "Járj utadon, és ne bánd, hogy mit beszélnek!" - ez volt Marx egyik jelmondata.

        "Nincs más bűn, csak emberi értéket pusztítani és értelmetlenül szenvedést okozni; nem menteni és csillapítani, ahol mód van rá."

Gondolati háttér: Az emberek rengeteg dologhoz indokolatlanul hozzátapasztják a bűn fogalmát. Ezzel védik a konvenciókat, a szokásokat, az érdekeket, az illemet, a változó erkölcsi divatot. A minket gyötrő bűntudatok legnagyobb része indokolatlan. Az erkölcsnek ez a felhígulása elhomályosítja igazi értelmét: az emberi értékek, az emberi méltóság védelmét. Minket pedig bizonytalanná és szorongóvá tesz. Hányszor nem követjük a szívünket, s menekülünk el önmagunk elől nyugtatók vagy ital segítségével. Őrizni és védeni kell az emberi élet értékeit önmagunkban és másokban - ennyit jelent a tisztesség.

        "Nincs nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a félelem."

Gondolati háttér: A többi élőlényhez viszonyítva az a specifikusan emberi bennünk, hogy személyiségek vagyunk, képesek vagyunk önmagunkat megismerni, megszereztük az "Én" élményét. Ebből fakad emberi méltóságunk. A félelmek meggátolnak abban, hogy önmagunk legyünk. Sokszor már addig sem jutunk el, hogy őszintén és bátran megismerjük belső valóságunkat, igényeinket. Máskor meg - noha jól tudjuk, hogy milyenek vagyunk és mire vágyunk - nem merünk ennek megfelelően élni. Az önmagának hazudó, környezetének folyton hamis szerepeket játszó ember megalázott lény. Lelki bajaink legnagyobb része a gyávaságunkból fakad. Csak a bátorság ad belső tartást és emberi méltóságot.

        "Minél távolabb menekülünk félelmeinktől, annál nagyobbaknak és fenyegetőbbeknek látszanak. Ha közel megyünk hozzájuk - jelentéktelenné zsugorodnak."

Gondolai háttér: Az ismeretlen mindig ijesztő, és szorongást kelt bennünk. Amit nem ismerünk, arról képzelődünk. A képzeletünket nem kötik reális határok. Hajlamos tehát arra, hogy mértéktelenül felnagyítsa a dolgokat. Ezért szorongásos fantáziánk is egyre növekedhet. Ez ellen nincs más védekezés, csak ha nagy elszántsággal a valóságban éljük át azokat a helyzeteket, amelyektől félünk. Az átélés és a megismerés a reális szintre szállítja le a túlértékelt eseményeket; a félelmek enyészni kezdenek. "Átéltem, kibírtam, túl vagyok rajta" - ez a félelem igazi eloszlatója.

        "Minden változik, elmúlik, és helyet ad valami másnak. Leggyötrőbb helyzeteinket is észrevétlenül feloldja az idő."

Gondolati háttér: A pánik és főként a depresszív hangulat sokszor abból a hamis tudatból keletkezik, hogy a jelen mindörökre megmarad, a jövőnk olyan lesz, mint a múltunk. A pillanat kudarcát, szégyenét, megfosztottságát elmúlhatatlannak érezzük, úgy gondoljuk, hogy így nem lehet élni. Gyerekek és kamaszok gondolkoznak így, akiknek gondolati horizontját teljesen elfedi egy adott helyzet. Ezért is reagálnak érzelmileg olyan szélsőségesen. A felnőtt ember már tapasztalhatja, hogy elviselhetetlennek érzett helyzetei egy idő után már érdektelenek, sokszor már csak halványan, minden érzelmi jelentőség nélkül emlékszik vissza rájuk. Ezt a tudást meg kell őrizni a kétségbeesés órájában is.

        "Három fegyverünk van a szorongások ellen: a kapcsolatok teremtése, a szembenállás és a vállalt magány."

Gondolati háttér: Szorongásaink, lelki bajaink jó része abból származik, hogy meglazult betagozódásunk a világ egészébe, hiányosak a "kozmikus" kapcsolataink az emberekkel, az állatokkal, növényekkel, ásványokkal, és az emberi kultúra által létrehozott alkotásokkal. Lelki egyensúlyunk helyreáll, ha legalább három képességet kifejlesztünk magunkban: Tudunk jóban lenni a világgal - ez a kapcsolatteremtés képessége. Tudunk nemet mondani arra, ami ellen erkölcsi érzékünk tiltakozik - ez a szembenállás képessége. Tudunk egyedül maradni, ha éppen arra van szükség - ez a vállalt magány. Ha csak az egyikre vagy másikra vagyunk képesek, megbillen az egyensúlyunk, egyoldalúvá torzul az életünk. A teljes ember tud örülni és együtt lenni, tud haragudni és javítani, tud szemközt maradni önmagával.

Ismételjük: Ezek illusztratív koncentrációs tartalmak. Végül el kell jutnunk oda, hogy magunk alkotjuk meg vagy választjuk ki koncentrációnk tárgyát. Tapasztalni fogjuk, hogy az elvégzett koncentráció hosszú hatású, "tovább dolgozik" bennünk. Előfordulhat, hogy az esti koncentráció után reggel hirtelen felbukkan bennünk az addig nem látott megoldás, születik egy ötlet, amely segítséget jelent.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.