Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Jóslás

2008.07.22

jóslás
(kínaiul: suanming)

Kínában a jóslás az régmúlttól kezdve napjainkig igen nagy jelentőséggel bír. A jóslás vonatkozó legkorábbi emlékek Kína területén már a feltárt neolit kori kultúrákból is ismert, de bizonyíthatóan a kínai jóslás első emlékei a Shan-Yin-dinasztia idejéről, az i. e. II. évezred közepéről származnak. Ekkor a jósló szertartások lényege az volt, hogy egy külön kidolgozott és nagyon bonyolult rítus révén a jós az istenségtől, mindenekelőtt Shangdi-tól választ várt azokra a kérdésekre, amelyek a törzsbelieket állandóan foglalkoztatták (pl. időjárás, háború kimenetele, vadászat eredményessége, termés minősége stb.). A szertartáshoz egy állat, rendszerint valamilyen patás (bárány, szarvas) lapockacsontját vagy egy teknős hasi páncélját használták. A jós szigorúan előírt rendben több mélyedést készített a csonton, majd rá karcolta az istenhez vagy az ősökhöz intézett kérdést. A kérdést általában úgy fogalmazták meg, hogy egyértelmű választ lehessen rá adni (igent vagy nemet). Ezt követően egy felmelegített bronzrudacskával kiégették a csonton vagy páncélon előzőleg elkészített mélyedéseket, majd a túloldalon keletkezett repedésekből a jós, vagy maga a fejedelem értelmezte a jóslatot, és az eredményt a kérdés mellet rögzítették. Ezeket hívjuk ma jósló csontoknak, amelyek egyben a kínai írás első emlékei is. A lapockacsont-jóslás tudományos neve: scapulomantia. A Zhou-kor idején is jelentős szerepe volt a jóslásnak. Ekkor már a teknőspáncél mellett a cickafark (Achillea millefolium) is megjelenik a jós eszközök között. Az ókori Kínában széles körben elterjedt volt az álomfejtés (álom). Idővel a jóslás gyakorlata tökéletesedett, a jósok újabb és újabb eszközöket, csillagjóslási (asztrológia) táblákat alkalmaztak. Az ókorban jelent meg a nagy karriert befutott földjóslás (fengshui) vagy geomantia is, művelői gondosan kidolgozták annak elméletét, hogy hol és mikor, kinek és milyen földeken szabad vagy kell házat, templomot, síremléket vagy őrtornyot építenie. Szabályozták ezenkívül az építmények méreteit, formáját, magasságát, az ablakok és ajtók irányát, sőt az építkezés megkezdésének napját is. Az ókorba nyúlnak vissza a gyökerei az arcvonásokból történő jóslásnak (xiang) is, a fiziognómiának. A jóslás legrégibb és legjelentősebb szakkönyve a Változások Könyve (Yijing), amely a yin és yang erők váltakozásának felhasználásból építette ki rendszerét, és a trigrammokból álló hatvannégy jósjel az élet szinte minden dolgára vonatkozóan tanáccsal szolgál. A csillagokból történő jóslás Kínában mindvégig a legfontosabb jóslás egyikének számított. A taoisták (taoizmus) óriási anyagot halmoztak fel a csillagászat és az asztrológia tekintetében, rendszerezték azokat és csillagászati térképeket, csillagkatalógusokat, horoszkópokat stb. készítettek. Sok-sok jóskönyv, csillagászati naptár, mágikus és jóspraktikákról írott kézikönyv fontos eszköz lett a hivatásos taoista jósok, jövendőmondók és ráolvasok kezében. A taoistáknál a jóslás szorosan összefonódott a mágiával. A jóslás éppúgy mindig áthatotta a nép mindennapi életét a születéstől a halálig, mint az uralkodó közvetlen környezetéét. Emellett mindig, mindenben (természeti jelenségek, váratlan események stb.) képesek voltak jó és rossz előjeleket felfedezni, amely kihatással van életükre, sorsukra.

 

Az ókorban élők hittek abban, hogy az istenek irányítják életüket, akik bizonyos jelek útján tudatják velük, hogy különböző döntési helyzetekben mit csináljanak, hogyan cselekedjenek, vagy mit ne tegyenek. Az idők során egész sor babonás eljárás jött létre a jövőbeli események megsejtése, kitudakolása, felismerése, előrelátása, megfejtése és értékelése végett.
Figyelmeztető előjelek, sugallatok révén, spekulációk alapján alakult ki számos jóslási praktika.
A régi népek gyakran jósoltak a madarak röptéből, hangjából, a rómaiak a szent csirkék evéséből, a kígyók és más állatok viselkedéséből, de etruszk hatásra megvizsgálták az állatok belső részeit is. Szorult helyzetben az emberek legszívesebben a Szibülla jósnők jövendölési könyveiket tanulmányozták, hogy a találomra felütött jósmondatok nyújtsanak számukra útbaigazítást.
A monda szerint a sejtelmes, kétértelmű jóslatokat tartalmazó Szibülla-könyveket a küméi Szibülla Róma utolsó királyának ajánlotta fel. A kért összeget azonban a zsarnok Tarquinius Superbus (i.e. 534-509) sokallta, ezért a Szibülla a kilencből hármat elégetett. A király azonban továbbra is magasnak tartotta az árat, mire a jósnő újabb három könyvet égetett el. Végül Superbus megtört, és a megmaradt három könyvért megadta az eredetileg kért összeget. A Szibülla-könyveket jól elzárva, nagy becsben tartották, csak a Senatus utasítására tekinthették meg tartalmát, és kizárólag csak azt nézték meg, mit kell tenniük sorscsapások, háború, dögvész, földrengés vagy a vészjósló előjelek esetén, hogy az isteneket kiengeszteljék. A Szibülla könyvek próféciái közül az egyik jóslat (Priamosz lányának, Kasszandrának a jóslata) előre jelezte, hogy a spártai Helené okozza majd Trója vesztét, de megjövendölték a Vezúv kitörését, megjósolták, hol lesz az a csata, amely véget vet Görögország függetlenségének, és figyelmeztették Aineiaszt, a Trójából menekülő mitikus hőst a rá váró bajokra, javasolták, hogy szálljon alá a holtak birodalmába, és találkozzék halott apjával.
A középkorban a Szibülla-könyvekhez hasonló szerephez jutott a Biblia, melyben ugyancsak számos isteni ihletettségből származó jövendőmondás, prófécia található.
A jóslás gyakorlatával foglalkozó legkorábbi írás, Cicero A jóslásról (De divinatione) című műve, kb. i.e. 44-ben íródott. Cicero kétféle jóslási módszert tárgyal: a rávezető (induktív) és a megsejtő (intuitív) jóslást. Később kialakult az értelmező jóslások csoportja is.
A rávezető jóslás külső tényekből és jelenségekből von le bizonyos következtetéseket. Az egyik legősibb jóslás a csillagjóslás, az asztrológia, az égitestek állásából és mozgásából következtet a földiek jövőjére. A kínaiak és az indiaiak házasság előtt felkeresik az asztrológust, aki a mennyasszony és a vőlegény születési éve, hónapja, napja és órája alapján megjósolja leendő frigyüket. Az asztrológiához hasonlóan az induktív jóslás körébe sorolhatók még a madarak röptéből, viselkedéséből és hangjából való jövendölés, a madárjóslás, a szelek, felhők formája, villámok stb. alapján történő időjóslás, és az Eurázsiában elterjedt lapockacsontjóslás is.
Az egyéni jellemvonások megállapítására szolgáló jövendölés a fiziognómia, az arcvonások elemzése; a frenológia, a koponya külső formájának analizálása, valamint a tenyérjóslás, a tenyér vonalainak értékelése.
Az értelmező jóslást, jól kidolgozott eljárás alapján, képzett és tehetséges jósok művelik. Ezek a jóslások a manipulált véletlenen alapulnak: például a jós találomra szétszór a földön egy csomó, erre a célra kiválasztott tárgyat, és azok elhelyezkedéséből jövendöl a várható eseményekre. A geomantiában egy síkfelületre szórt porból kialakult geometriai ábrákból, a hidromantiában színültig telt serleg vízén megjelenő képekből jósoltak, a lekanomantiában pedig a borral elkevert olaj mozgását értelmezték a jövődőléshez.
A legnépszerűbb értelmező jövendölés a sorshúzás és a kockavetés, a papíron megjelenő pontok vagy más jelek, kártyalapsorok, például a tarot-kártyák magyarázata, a füstből, tűzből vagy vízből jóslás számos változata, továbbá a kristályjóslás, az üveggömbök, a tealevelek, a kávézacc vagy a szétszórt só vizsgálata.
Többféle jóslási kombináció ismert: a kínaiaknál például évezredek óta a sorshúzás és a számmisztika alapján keresik ki a Ji King (Változások Könyve) megfelelő fejezetét. Az itt talált tanácsokat a kínaiak figyelembe veszik, mielőtt bármilyen fontos dologba belefognának.
Az álomfejtés részben értelmező, részben megsejtő jóslás, hiszen a jós egy másik ember álmát értelmezi. Az álomfejtések mindig nagy jelentőségűek voltak, az álmoskönyvek pedig népszerűek.
A spiritizmus mind mai napig fennmaradt, a legközkedveltebb jóslás azonban változatlanul az asztrológia.

 

JÓSOK
Az ókori etruszkoknál és a majáknál papok töltötték be a jósok szerepét, akiket nem az egyén sorsa érdekelt, sokkal inkább foglalkoztatta őket a nép jövője. A jósok képességük, felkészültségük alapján sokfélék voltak, a spektrum a varázsszerekkel házaló kuruzslótól egészen a próféciákat mondó szent emberig terjedt. Jóslással foglalkozott például az i.e. az 1. században élt, híres római szónok és politikus, Ciceró is.
Az ókori görögök inkább a megérzésen alapuló, intuitív jóslást részesítették előnyben, amelyet szentélyekben élő mindentudó bölcsek, papi rangú hivatalos jósok végeztek, mint például a Delphoi jósda Püthiája. A görög jósnők, a Szibüllák eksztatikus állapotban jövendölték meg a bajokat. Zeusz főisten, jós papjai Dodonában olykor a szelek és fák zúgásából következtettek a nagy szerencsétlenségek, háború, éhínség, járvány, bekövetkeztére, vagy felhívták a figyelmet a pusztító természeti csapásokra, szokatlan időben jelentkező viharra, véresőre, nem várt üstökös megjelenésére vagy torzszülöttek születésének veszélyére.
A jósok sokszor folyamodtak halott idézéshez. A Bibliában is találunk erre példát, amikor az endori boszorkány felidézi Saul előtt Sámuel szellemét. Vagy a görög mitológiában, amikor Odüsszeusz leszáll az alvilágba, hogy találkozzék Teiresziasszal, a thébai jóssal.
A rómaiak részben a görög jóstechnikát alkalmazták, de emellett átvették az etruszkok körében népszerű, logikai következtetésen alapuló, induktív módszert is, például bizonyos áldozati állatok beléből vagy májából, lapockájából, illetve a madarak röptéből való jövendölést.
Az ókori Róma jóspapjai az augurok voltak. Testületüket még Romulus alapította. Feladatuk volt az égi jelekből, a madarak repüléséből, a magot felcsipegető csirkék mozdulataiból és más előjelekből jósolni. Mivel a rómaiak semmi tevékenységbe, vállalkozásba nem kezdtek a jósok megkérdezése nélkül, nagy tekintélyre tettek szert.
A fekete-afrikai népek körében elsősorban az értelmező jóslás különféle fajtái terjedtek el. Észak-Amerika és Ázsia nomád népeinek jelenleg is vannak sámánjai, varázslói. A jósok gyakorta bódító italok hatása alatt, vad zenével és tánccal ringatják magukat álomba vagy esnek révületbe, mint az ural-altáji sámánok, akik önkívületi állapotban kerülnek kapcsolatba a szellemekkel.
A megsejtésekre támaszkodó jósok legjellemzőbb típusa a sámán, aki akár spontán módon, akár kábítószerek által előidézett állapotban, transzban teremt kapcsolatot a természetfeletti erőkkel. Ilyenkor a sámánt vagy médiumot isteni vagy természetfeletti erők szállják meg, és az ilyen állapotban elhangzott kijelentéseknek különleges jelentőséget tulajdonítanak. A jóslásnak ez a formája rendkívül ősi gyökerű, és valamennyi vallásban megtalálható, így a kereszténységben is.
A jósok az egyén bajait valamilyen varázslásban, megrontásban, az ősök neheztelésében keresték, miután kiderítették, hogy mi lehet az, a bajt kiváltó okot áldozati felajánlással, ellentétes célzatú varázslással, istenítélettel igyekeztek megszüntetni.

JÖVENDŐBELI
A jövendőbeli férj, szerelmi partner kilétének megtudakolására az évezredek során számtalan jósló praktika alakult ki. Ezek az ún. szerelemjóslások elsősorban bizonyos nevezetes napokon és többnyire este vagy éjszaka voltak hatásosak. A német lányok például Szent András estéjén izgatottan figyelték, hogy hol ugatnak a kutyák, mivel úgy tartották, hogy a leendő párjuk az ugatás irányából fog felbukkanni. Ha egy hajadon házasodni kívánt, az András napját megelőző éjszaka meztelenül szólítgatta Szent Andrást, hogy ezután a kívánt jövendőbeli megjelenjen álmában.
A jóslások legtöbbje az esküvőhöz kapcsolódik. A lakodalomban résztvevő lányok közül például az megy legelőször férjhez, aki az esküvői ceremónia után a hátradobott mennyasszonyi csokrot elkapja, vagy akinek fejére a koszorút teszik. Ha egy hajadon a párnája alá rejti az esküvői torta egy szeletét, és azzal alszik el, megálmodja, ki lesz a jövendőbelije. Amikor a mennyasszony este leveszi a ruháit, egyik harisnyáját az egyik nyoszolyólánynak adja, aki azt az összegyűlt vendégsereg közé dobja. Legközelebb az a leány vagy fiú fog megházasodni, akin a harisnya landol. Az esküvői ünnepség végén a mennyasszony és a vőlegény cipő nélkül, de teljesen felöltözve ülnek le a nászágyra. Az egyik nyoszolyólány lehúzza a vőlegény zokniját, és bal kézzel a válla fölött áthajítva, igyekszik eltalálni vele a mennyasszony arcát. Az összes nyoszolyólány megismétli ezt, és akinek a dobása célba ér, hamarosan férjet talál. Ezt követően a mennyasszony harisnyáját a fiatal fiúk húzzák le, és - miként előbb a lányok - ők is próbát tesznek, a cél ezúttal azonban a vőlegény arca. Aki sikeres, rövidesen megházasodik.
Angliában, ha egy hajadon Mindenszentek éjszakáján bemegy a pajtába, és háromszor megkerüli a gabonarostákat, amikor kijön, meglátja a jövendőbelijét.
Egy másik praktika szerint akkor is megtudhatja a kíváncsi lány, hogy ki lesz a férje, ha hátrafelé menet egy körtefát kilencszer körbejár.
Egy régi szokás szerint Szent Valentin napján a lányok babérlevelet szúrnak a párnájuk négy sarkába és a közepébe, hogy ezt követően megálmodják, ki lesz a szeretőjük, vagy a leendő férjük. Ha Szent Iván estéjén egy fiatal lány leveszi a kombinéját, és kimossa, majd kifordítva, közel a tűzhöz egy szék karfájára teríti, éjfél körül látni fogja a jövendőbelijét, aki szándékosan visszafordítja a kombinét.
Ugyancsak az angoloknál dívik az a hiedelem, miszerint, ha egy fiatal hölgy Szent Iván estéjén hátrafelé sétál a kertben, és letép egy szál rózsát, megvan rá a lehetősége, hogy megtudja, ki lesz a férje. A rózsát gondosan be kell varrnia egy borítékba, és el kell tennie egy sötét fiókba, ahol ott marad Karácsony napjáig. Krisztus születésének reggelén a leánynak a borítékot óvatosan ki kell nyitnia, és a rózsát a keblére kell helyeznie. Így kell elmennie a templomba. A leány férje, akit a végzet hozzárendelt, az a fiatal férfi lesz, aki elkéri, vagy szó nélkül elveszi tőle a rózsát.
Szent Ágnes napját, megelőző estén a tűpárnából sorban ki kell húzni a tűket. Ezután a kihúzott tűk közül egyet bele kell szúrni a hálóing ujjába. Ez után a lány meg fogja álmodni, hogy ki lesz a jövendőbelije.
Ha a családból valaki kilenc borsószemet tartalmazó borsóhüvelyt fehér cérnára fűzve, kiakaszt a bejárati ajtó fölé, a varázslatos borsóhüvelynek köszönhetően, a legközelebb érkező, s az ajtón a házba belépő, nem családtag agglegény vagy öreglány egy éven belül meg fog házasodni. A hajadonnak, aki az év során először hallja meg a kakukkszót, a következő mondókát kell fennhangon mondania: "Kakukkmadár! Kakukkmadár! Mondd meg nekem az igazat! A kérdés, melyre választ várok tőled: Könyörgök, hogy valóban mondd meg nekem, hány évet kell várnom, hogy házas legyek?" Ahányszor válaszként a madár kakukkol erre, annyi év múlva várható a férjhezmenetel.
A lánynak, aki szeretné megtudni a kiválasztott férfiról, hogy elveszi-e vagy sem, először is készítetnie kell róla egy képet, vagy fényképet. Majd a kép vagy a fénykép fölé egy cérnaszálon függő gyűrűt kell lógatni. Ha a mozdulatlan kézben a gyűrű el kezd körözni, az illető lesz a férje, és boldog házasságban fognak élni. Ha a gyűrű előre-hátra mozog, akkor a fényképen látható férfi nem lesz a férje. Ha a gyűrű meg sem mozdul, akkor a kíváncsi lány öreglány marad.
Ha négylevelű lóherét tesz a lány a jobb cipőjébe, az a nőtlen férfi lesz a férje, akivel a legközelebb találkozik. Ha egy nő sós heringet eszik lefekvés előtt, a jövendő élettársa álmában megjelenik, és vizet hoz neki szomja csillapítására.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

barikateri@freemail.hu

(Bárány Terézia, 2008.08.01 20:43)

Szép, alapos munka. Köszi.

Teri